Elérkeztünk az utolsó hónapba! A várandósság elején az utolsó menstruáció első napjából és a korai ultrahang vizsgálatok eredményéből a szakemberek kiszámolják a szülés várható időpontját. És ez fontos: a VÁRHATÓ időpont! Tehát a várandósgondozási könyvbe beírt dátum nem azt jelenti, hogy a kisbaba pont aznap érkezik. A betöltött 37. és 42. hét között bármikor megindulhat a szülés és ez teljesen természetes. A gyümölcsfák is egy nap alatt borulnak virágba, s az érlelődő termést hetekig szüretelhetjük. A babák közül is vannak olyanok, akik a korábbi időpontot választják, s vannak, akik még szívesebben töltenek több időt a pocakban. A számított idő értelme az, hogy a várandósság alatti szűrővizsgálatokat a megfelelő időben végezzék el, a magzat optimális fejlődését nyomonkövessék, az esetleges koraszülés esetén a megfelelő helyen jöjjön világra a kisbaba (olyan szülészeti intézményben, ahol a koraszülött ellátásra helyben van lehetőség), illetve túlhordás esetén a biztonságot növelő kiegészítő vizsgálatokra, megfigyelésre és gondoskodásra sor kerülhessen.
A babák mindössze 4-5%-a érkezik a kiírt napon. A várandósság alatt, amikor az édesanyák arról beszélnek, hogy szerintük mikor fog a babájuk megszületni, a legtöbb nő 1-2 héttel korábbi dátumot mond, mint amit a szakemberek kiszámoltak. Legritkább, hogy valaki azt mondaná: én biztosan később szülök, mint ahogy az a kiskönyvbe be van írva. Többedszer szülők között vannak, akik minden babájukat 2-3 héttel előbb szülik és vannak, akik rendszeresen 7-10 nappal a kiírt idő után foghatják kézbe kisbabájukat. Ez mind természetes, s egyben jelzi azt, hogy a magyar nyelvben „várandósnak” nevezett nő valóban egy olyan időszakot élhet át, mint az ünnepvárás Karácsony előtt. S valóban a babák nem tartanak semmiféle felnőtt szabályokat: érkeznek éjszaka, hétvégén, háromnapos ünnepen, teliholdkor, időjárási frontokon, a szülészorvos és szülésznő gyermekének a születésnapján, látogatási tilalomkor, gyakorlatilag bármikor.
Vajon mi az, ami megindítja a szülést?
A szülés megindulásával kapcsolatosan több elmélet létezik, s a legvalószínűbb, hogy ezek finom összehangolódása az, ami végül is beindítja a folyamatot. A szülési folyamat beindításának „főszereplő” hormonjai az oxytocin és a prosztaglandin. Az oxytocin (mely a ritmusos méhösszehúzódásokat és a tejleadó reflexet is szabályozza) egyre hatékonyabban hat a várandósság alatt a sárgatesthormon (progeszteron) által „védett”, s lazán tartott méhizomzatra. A sárgatesthormont a méhlepény termeli, ennek mennyisége a várandósság végén lecsökken. Ezzel szemben az ösztrogén nevezetű hormon mennyisége növekszik. Ennek hatására a méhizomzatban lévő „oxytocin-érzékelők”, száma megnő, ezáltal a méh izomzatának összehúzódó képessége fokozódik. A prosztaglandinok (melyek a menstruáció megjöttekor is működnek) a méhizomzat összehúzódását eredményezik s felpuhítják a méhnyakat. A várandósság utolsó napjaiban a méhfal feszülése növekszik, mely a prosztaglandinok kiáramlását növelve a méh ingerlékenységét fokozzák. A magzatban termelődő hormonok (ACTH és kortizol) szintén fontos beindítói a folyamatnak. A méhtevékenység beindulásakor az egyre mélyebbre kerülő magzati koponya nyomja a belső méhszájnál elhelyezkedő idegvégződéseket, s ez is a szülési folyamatot szabályozó hormonok termelődését váltja ki. Természetesen nemcsak hormonok, izomsejtek és érzékelő receptorok játszanak szerepet ebben a folyamatban. A szüléstől-szülőségtől való félelem vagy éppen a várva várt öröm pozitív és negatív irányban befolyásolhatják a méhtevékenységet.
Na jó, akkor most már remekül tudjuk az elméletet, de melyek is azok a tünetek, amelyeket a kismama és a környezete tapasztal. Mikor lehet még otthon maradni, mikor tanácsos elindulni a kórházba vagy értesíteni a bábát, szülésznőt? Honnan lehet tudni, hogy ez már az „igazi”?
Senki sem tudhatja, hogy a szülés mikor fog beindulni, pontosan hogyan és mennyi ideig fog tartani. A szülésre való „ráhangolódás” már hetekkel a baba megérkezése előtt elindul.
Tipikus, s a környezet számára is látható jel a méh helyzetének a megváltozása. „Lejjebb szállt a hasad”: szokták mondani a rokonok, ismerősök. Valóban a méh felső része (fundus) leszáll: a magzat elölfekvő része (többnyire a feje) leszáll a kismedencébe, először szülőknél 2-4 héttel a szülés előtt, többedszer szülőknél rövidebb idővel előtte vagy már a vajúdás idején. Ez a helyzetbeli változás együtt járhat egy fokozódó medencenyomással, a szeméremcsont, a gáttájék és a hát diszkomfort érzetével. Gyakoriak a méhszájnál vagy a hüvelyben érezhető nyilalló „szúrások”, melyek a baba feje által nyomott medencefenéki izomzatból indulnak ki. A baba fejének hólyagra gyakorolt nyomása miatt gyakran kell WC-re menni, legtöbbször azonban csak pár cseppet tud pisilni a kismama. A folyamat kellemes „mellékhatása”, hogy ismét könnyebbé válhat a légzés, megszűnhet a gyomorégés és visszatérhet az étvágy.
A várandósság alatti méhizom összehúzódások, az un. Braxton-Hicks féle izom-összehúzódások egyre érezhetővé vagy éppen kellemetlenné válnak, és tévesen vajúdásnak minősülhetnek. Ezekre az összehúzódásokra jellemző, hogy a méhben a nyomás fokozatosan erősödik, de mindig kisebb, mint a valódi, szülési folyamatot előrevivő, hatékony izom-összehúzódások. A tetőpontot elérve, kb. 20 másodpercig után ugyanolyan gyorsan eltűnnek, mint ahogyan jöttek, Nincs bennük rendszer, nem fájdalmasak, pihenésre megszűnnek. A várandósok általában keményedésként élik meg vagy sokszor azt gondolják, hogy a baba feszült neki a méh oldalának. Úgy is felfoghatjuk, hogy ezek a méh gyakorlatai az előtte álló feladatra. Az utolsó hónapban a hormonális változásokkal együtt a méhnyak felpuhulásában, elsimulásában, megnyílásában van szerepük. Ez utóbbi tüneteket hüvelyi vizsgálattal észleli a szülésznő vagy szülés orvos.
A méhszáj felpuhulásával és megnyílásával az addig védőszerepet betöltő nyákdugó kicsúszik. Ez a tojásfehérje állagához hasonló vagy néha annál sűrűbb átlátszó, esetenként sárgás, rózsaszínes, vagy kicsit barnás-véres zselés váladék. Mennyisége változó: lehet, hogy egyszerre egy nagyobb adag távozik és olyan is van, amikor napokig ürül és persze az is előfordul, hogy valaki „nem találkozik” a nyákdugójával. Erőteljesebbé válhat a hüvelyi folyás is, részben a medence vérátáramlásának fokozódásából (készülve a szülésre), részben a nyakcsatorna megnyílásából adódóan. Ez természetes, amennyiben nem társul hozzá kellemetlen, égő, viszkető érzés. A nyákdugó eltávozását követően a szülés beindulhat néhány órán belül, de az is lehet, hogy napok, sőt egy-két hét is eltelik. Régen – amikor a szülés várható idejének a kiszámítása sok esetben nem történt meg, ultrahang és várandósgondozás nem volt ismeretes – ez volt a jelzés a nők számára, hogy itt az ideje a bölcsőt lehozni a padlásról és utána járni, hol is lakik a bába.
A szülés megindulása előtti napokban gyakoriak a gyomor-bélrendszeri tünetek. Előfordulhat émelygés, étvágytalanság (ezzel összefüggésben akár súlycsökkenés is) vagy éppen falánkság. Gyakran indul a szülés azzal, hogy a várandós anya többszöri, gyakori székletet ürít. Ez a prosztaglandin nevű hormon „mellékhatása”, mely nemcsak a méhnyak felpuhulását és méhizom összehúzódásokat, hanem fokozott bélműködést is okoz, hasonlóan, mint a menstruáció kezdő napjain. Sokszor a hasmenés után rövid időn belül beindulnak a rendszeres összehúzódások, mivel a vastagbél izomműködése áttevődik a méhizomzatra. A szervezet, kiürül, megtisztul, utat enged a babának.
Gyakori a viselkedésbeli változás, ami az édesanyát jól ismerő emberek számára lesz feltűnő. A „fészekrakó” ösztön rendrakásban és takarítási lázban nyilvánul meg, mely a szülés előtti energiakitörés következménye.
A szülések alapvetően kétféle módon, a rendszeres méhösszehúzódások („fájások”) és/vagy magzatvízcsorgás formájában indulhatnak meg. Amikor a magzatvíz csorgás a rendszeres méhtevékenység előtt következik be, idő előtti burokrepedésről beszélünk. Ez a szülések kb. 12-15%-ban fordul elő. Az ilyen szülőnők 80%-ban 24 órán belül megindul a szülés. A magzatvíz elfolyásának nincs előjele, gyakran pukkanást érez vagy néha még hall is nő, amikor a burok megreped. A magzatburokban nincsenek idegek, tehát sem a babának (akinek a „tartozéka” a burok) sem a mamának nem fáj. Attól függően, hogy a burok melyik részén képződik a nyílás, több-kevesebb melegvíz csorgását érezheti a kismama. Amennyiben a méhszáj területén reped meg a burok és a baba feje még nem tömíti azt, nagyobb mennyiségű vízre kell számítani: inkontinencia betétek vagy néha törölközők is kevesek a folyó víz felfogására. Ha úgynevezett magas burokrepedés van, kisebb adagokban, de folyamatosan benedvesedik a fehérnemű és a betétek. Ilyenkor nem a méhszáj területén, hanem feljebb történik a burokrepedés és a burok és a méhfal között lassan, kisebb adagokban szivárog a víz a hüvely felé. A magzatvíz csorgása – szemben a vizelettel- nem visszatartható, bár a várandósság végén néha enyhébb fokú inkontinens tünetekkel is találkozhat a szülés előtt álló asszony. A magzatvíznek viszont édeskés illata van, átlátszó vagy fehéresen opaleszkáló lehet. Néha előfordul, hogy a magzatvíz zöldes színű. Ez azt jelenti, hogy a baba méhen belül magzatszurkot (székletet ürített). Ez egy jelzés, hogy már nem érzi magát olyan tökéletesen jól és éppen ideje a kibújásnak. Ilyenkor késlekedés nélkül be kell menni a kórházba, hogy a szakemberek a magzati szívműködés ellenőrzésével információt szerezzenek a baba állapotról.
A magzatburok megrepedése azt jelenti, hogy az addig védett, steril üreg, amiben a baba van, megnyílt a külvilág felé. Ilyenkor nem szabad kádba ülni és szeretkezni, fokozottan ügyelni kell a higiéniára, gyakran kell tisztálkodni és betétet cserélni. Kórházi szülés esetén be kell menni az intézetbe. A magzatvíz a szülés alatt végig szivároghat, mivel soha nem folyik el a teljes mennyiség, valamint a burkok a megszületésükig folyamatosan termelik a vizet és gondoskodnak az utánpótlásról.
A szülések legtöbbje a méhtevékenység rendszereződésével indul be. Kezdetben a menstruációs görcsökhöz hasonlatosak, majd egyre erősebbek és gyakoribbak lesznek. Vannak, akiknél klasszikusan az egyre rövidebb szünetekkel érkeznek a kontrakciók: 30-20-15, majd 10-8-5-3 percesek lesznek. És vannak, akiknél rögtön 10 perc alatti időközzel indulnak. Az első hullámok még csak 20-30 másodpercig tartanak, majd ahogyan a közöttük lévő időtartam csökken, ezzel egyidőben a kontrakciók hossza 50-60 másodpercesre, erőteljesebbre változik. Az „igazi fájásokra” az jellemző, hogy rendszeresek, erősödő, sűrűsödő tendenciát mutatnak, testhelyzet változtatásra sem csökkennek, egy jó kis melegvizes kádazás sem ritkítja őket. A méhösszehúzódásokkal járó érzés nemcsak az alhas területén tapasztalható, hanem átterjed a hátra, derékba, combba sugárzik. A méhszáj tágulásával, s az ott lévő pici hajszálerek megrepedésével együtt kevés élénkpiros vérzés is jelentkezhet. Ez azonban nem lehet több egy gyengébb menstruációnyi betétnél. Ha méhösszehúzódások nélkül vagy nagyobb mennyiségben tapasztal a nő élénkpiros, friss vérzést, azonnal kórházba kell menni.
Természetesen nincs aranyszabály abban a tekintetben, hogy a fent felsorolt jelek közül mindegyiket észlelnie kell egy várandós nőnek. A burokrepedés és/vagy a rendszeres méhtevékenység közül azonban az egyik mindenképpen megtörténik a szülés megindulásakor. Olyan is előfordul, amikor az anya bizonytalan abban, hogy ez már a szülés-e. Ilyenkor bátran beszéljen szülésznőjével, orvosával, vagy menjen be a szülészetre, ahol megvizsgálják és megnyugtató információt kap: minden rendben, baba-mama jól van, de még nem indult be igazán a szülés, haza lehet menni, vagy pedig ott maradnak, mert nemsokára megérkezik a bébi. Általánosságban elmondható, hogy amikor a rendszeres méhtevékenység az ötperces időközt eléri, s már legalább egy-két órája tart, érdemes elindulni a választott intézménybe. Nyílván sok dolog befolyásolja, hogy valaki ennél előbb vagy később indul-e: hányadik baba érkezik, nyitva volt-e s milyen mértékben a méhszáj a legutóbbi vizsgálatnál, milyen messze lakik a szülészettől, hol érzi magát nagyobb biztonságban.