Na-conxipáni mesék – Barni születése

Barni születése

Na-conxipán messzi ország, nem is létezik, csak tudjuk, hogy van. Onnan érkeznek szüléstörténetek egy ottani bába leírásai alapján. Talán igazak, talán nem. Nem is lényeges… A fontos, hogy mese, anyai mese, bábai mese, lehet hogy ugyanolyan fikció, mint Na-conxipán.

 

Egész éjjel aludtam, aztán fél öt tájban szóltak, hogy bejött az egyik kolléganőnek egy kismamája, négy ujjnyival és a kolléganő nem elérhető.

Odakészültem és szültünk. Az orvosa sem volt elérhető, ezért az ügyeletes orvos jött be a szülőszobára, de nagyon unta a dolgot. Nem akart igazán itt lenni, úgyhogy álldogált és nem szólt egy szót sem. Nagyon jó volt így, mert ő nem akart semmit csinálni, semmibe sem szólt bele, minden ment a maga útján.

Aztán beérkezett végülis a saját orvosa a maga harsány módján. Külön csitítottam, hogy vegye észre, hogy milyen csendes, nyugodt a légkör, ne törje meg.

Aztán az orvos elkezdte nyomatni a kismamát, pedig nem kellett neki nagy biztatás, a teste-lelke tudta, mit kell tenni. Kisóhajtoztuk volna, ha az orvosa nem aktívkodik. Így hát lett egy kicsi repedés a hüvelyben és lett egy a gáton is. Hüvelyvédelem nincsen, azt nem tudtam volna kivédeni, de a gátat igen, csak ne kellett volna az orvossal vívnom…

A babát pedig végig szólítgattam, nevén nevezve hívtam, biztattam, hogy nyugodtan bújjon ki.

Az előző szülésük valami partus horroristicus (horror-szerű szülés – a szerk.) volt, úgyhogy nagyon boldogok voltak ettől a csöndes, békességes szüléstől, ahol a leghangosabb a baba volt, csak az első felsírásig-lélegzetvételig. Utána csak a csönd, a pihegés és  a szeretet volt.

Amikor befejeztük a munkát, az apa megkérdezte, hogy a testvért behozhatják-e. Mondtam, hogy nyugodtan, de én nem tudok semmiről. Kimentem a váróba, ők meg beosontak a nagyocskával, aki olyan három éves forma lehetett.

Aztán kis idővel, amikor már éppen kijöttek a szülőszobáról, szembetalálkoztam velük, egymásra kacsintottunk és jó hangosan mondtam a papának meg a testvérkének: “Jaj, Apuka, hát nem szabad a szülőszobába kisgyereket bevinni!” És egymásra mosolyogtunk.

A babát egy pillanatra sem távolítottam el a mamájától. Végig a pocakján pihent. Nézegetett, szopott, aludt.

Amikor a mamának lejárt az ideje és kivittem az osztályra, ott ölelgettem meg. Mondtam neki, hogy annyira haladtak az események, hogy még megismerkedni sem volt időnk.

És azt gondolom, hogy a család legyen együtt a szülőszobán, és ha azt szeretnék, hogy a testvérek találkozhassanak, akkor megtehessék, ne csak titokban. A családnak együtt kell lennie egy ilyen alkalommal is. Ez is ünnep! Egy baba születésének ünnepe.

Hát így volt ez Barni születésekor, aki a na-conxipáni időkben született 4500 grammosan. Szuszogósan, szopizósan, szundikálósan.

This entry was posted in Szüléstőrténetek bábai szemmel. Bookmark the permalink.

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>

= 3 + 2