Hegedűs Olivér Márk születése

2007.03.01. 00.12 perc

Hegedüs Olivér Márk születése

Agyban dől el. Legalábbis én utólag  így érzem a szüléssel kapcsolatos félelmek és várakozások összességét. Akkor is és most is így 3 évvel az első szülésem után (közeledve a másodikhoz) úgy gondolom, hogy csodálatos volt és igen a fájdalmakkal együtt is meg kell élni az egészet. Sokat számít az, hogy van valaki, akiben megbízol. Igen, ott a férjed, aki tulajdonképpen ott van és ezzel megnyugtat. Mást nem nagyon tud csinálni. A másik, akiben én tényleg megbíztam, a szülésznőm. Elsősorban azért, mert nő. Mert ő már átélte négyszer mind a négyszer másképpen és tudja, miről van szó azon túl, hogy ért is hozzá. Ritát körülbelül 26 hetes terhesen ismertem meg, még mindig emlékszem a kórház folyosóján arra a nagy kacajra, amit a férjem egyik viccére reagált és olyan nagyon őszinte volt. Olyan, mint mi. Bármit kérdezhettem. Elég felkészültnek éreztem magam a témában és ezért tudtam is jókat kérdezni. Kaptam is választ: mindenre. Terhességem előtt kifejezetten féltem a kórházi beavatkozásoktól (pl. egy röpke vérvétel), aztán ahogy éreztem, hogy ott lakik bennem valaki, már nem én voltam a fontos, hanem Ő. Így aztán végignéztem sok szülést a tévében (volt régen egy sorozat erről) láttam mindenfélét, farost és császárt is és nagyjából kialakult bennem egy kép, hogy én hogyan szeretném. Minél természetesebben. Hiszek benne, hogy valamennyire tudom irányítani és hogy rajtunk múlik sok minden (a babán és rajtam). Rita pedig pont így gondolja és ez nagyon tetszett nekem. Beszéltünk telefonon, emaileztünk, felkészültünk homeopátiával együtt és találkoztunk a CTG-ken. Nyugodt voltam. Rám nem jellemzően nyugodt. Annak ellenére, hogy az orvosom kicsit más nézeteket vallott az először szülőknél a gátmetszés szükségességéről és a beavatkozás nélkül meginduló szülésről. Éreztem az ellentétet, de már nem váltottam orvost. Ritában bíztam.

Két héttel a terminus előtt aztán otthon elfolyt valami. Nem tudtam, csak sejtettem, hogy magzatvíz, tudtam, hogy felhívhatom és Rita majd mondja, mi a teendő. Nyugodtan összekészültem, felhívtam a férjemet, aki hazaért és bementünk a kórházba. Éppen Rita volt ügyeletben. Az ügyeletes orvos megvizsgált, mondta, hogy így este hétkor annyit mond, hogy reggel hat körül lesz baba, méhszáj 1 cm nyílt.  Aztán arra emlékszem, hogy este 9 van és már a wc-re menéskor is vannak fájásaim. Szedtük a homeopátiát, Rita vizsgált rendszeresen és lélegeztem. 4-re be és 5-re ki. Egyik legfontosabb fájdalomelterelő és rendszert vivő módszer szerintem a vajúdás során. Nem hagy kétségbeesni és gondolkodni mert csak a levegővételre figyeltem. Volt egy tatami (talán így hívják), azon vajúdtam négykézláb, labdát is próbáltam, de nem jött be. A gravitáció miatt nem akartam lefeküdni. Aktív részese akartam lenni a szülésnek, tudtam, ha elhagyom magam, nem halad.. Hárman voltunk a szobában. Rita, a férjem és én. Nem nagyon beszéltünk Ritával. Ő megvizsgált, de látta, hogy összpontosítok és nem szólt csak ha információ volt az állapotomról és adagolta a homeopatiát. Valahogy értettem, mit mondana. Ő meg értette, hogy nem tudnék válaszolni, mert levegőt veszek. Ütemre.Tudtam, hogy nem reggel hat lesz, hanem jobban állunk. Sokkal jobban. Aztán hirtelen minden erősebb lett. Tolófájásom volt, de nem nyomhattam, mert még nem volt ott az orvosom. Éreztem, hogy ez miatt kicsit nőtt a feszültség, de rám nem ragadt át- szerencsére. Nagyon nehéz volt visszatartani, nem is sikerült. Rányomtam. Aztán megérkezett az orvos, közben a szomszéd szülőszobában hallottam egy felsírást, köszöntem a kis jövevénynek hangosan, mindenki nevetett, felfeküdtem a szülőágyra,nyomtunk, én ügyetlenkedtem, addigra már fáradt voltam nagyon. Kibújt éjfél után a mi drága kisfiunk, a mellemre tették és én nagyon boldog voltam. Kicsit maradhatott, míg megszoptattam, elvitték felöltöztetni Aztán megszületett a méhlepény. Belső varrásra is szükség volt, tehát a varrás maga talán rosszabb és hosszabb ideig tartó volt, mint bármi előtte. Éreztem, hogy valami történhetett, mert kaptam még infúziót. Később megtudtam, hogy elég sok vért veszítettem. Az egész olyan biztonságos volt. Volt gátmetszés, kellett. Legközelebb majd megpróbáljuk nélküle. Mondtam Ritának, hogy úgy érezem, hogy ő adott erőt.

Ő mindent úgy csinált, hogy nekem a legtermészetesebb legyen, hogy úgy éljem át, hogy én csináltam és én választottam. Pedig ő irányította. Nagyon boldog voltam.

Agyban dől el, ezt írtam az elején. Igen, mert tudtam, hogy ha eljön az idő ott lesz valaki, akire számíthatok, aki miatt nyugodt leszek, aki erőt ad majd a jelenlétével, aki nekem hiteles és tudja, hogy mit érzek.

Így a második terhességem utolsó harmadában is így gondolok Rá és szeretném ismét Ritával átélni ezt a csodálatos dolgot az életben.

This entry was posted in Kismamák szüléstörténetei and tagged , , , , , , , , , , , , , . Bookmark the permalink.

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>

= 4 + 8