Egy riport velem

Hogyan lettél szülésznő?

 

„véletlenül”. Nem vettek fel magyar-orosz szakra a csepeli tanárképzőbe. És akkor elkezdtem azon gondolkozni, hogy mit is csináljak. Nem akartam súlyos betegeket, haldoklókat ápolni, az élet napos oldalán akartam járni. Így gondoltam a szülésznőségre.

Az első három évben, és amikor ebben az időben elvégeztem a bábaképzőt is, nem voltam érett erre a munkára. Nagyon kevés ismeretet adott az iskola, éreztem a nagy felelősséget, a minimális tudást, nem voltam amolyan „hályogkovács” alkat. Nekem hiányzott a tudás. Ma már tudom, hogy a tudás melyik része hiányzott, akkor a szakmai alapokra gondoltam csak.

Később, amikor megszülettek a gyerekeim, sokkal tapasztaltabb voltam már, valahogy a saját életem tanított.

Hol tanítasz és hol dolgozol jelenleg?

Sajnos nem tanítok már. Két évig dolgoztam szakoktatóként, de aztán tovább kellett lépni. Nagy szívfájdalmam, mert tanítani, illetve ismereteket, tudást átadni tudok. Jó szülésznő-oktató válna belőlem.

Önkéntes segítőként dolgozom a Szent Imre Kórházban, miután a Kútvölgyi Kórház szülészetéből profit lett, valahol folytatnom kellett. Szülésznői állás pedig nincsen Budapesten. Így az önkéntes segítőség útjára léptem, hála a Szent Imre Kórház befogadó csapatának.

 Milyen elvek vezérelnek szülésznőként?

Nincsenek kőbe vésett elveim. A legfontosabb az, hogy szeressem azt, aki élete egyik legszebb vagy legnehezebb pillanataira meghív magához. A szakma megtanulható, a szeretetet meg kell érezni és nem szabad elengedni magunktól.

Azt hiszem, kicsit patetikusan hangzanak ezek a szavaim, de nem tudom jobban megfogalmazni őket.

Milyen módszerekkel dolgozol?

nincsenek módszereim. Az anya, a magzat és az apa igényeit tartom szem előtt. Amit kérnek a szülésük idejére, ahhoz a megvalósíthatóság határain belül hozzásegítsem őket. Ha olyan kívánságuk van, amire a kórházi keretek között nincsen lehetőség, megtaláljam velük az elfogadható megoldást. Ha olyat kérnek, amit még nem csináltam – emlékezem az első négykézlábas vagy vízben szülésemre – akkor ránézek erre a kérésre, hogy mekkora akadályt kell leküzdenem, hogy az igényüket tudjam biztosítani.

Éshát a szeretet nem módszer…

Meddig „kíséred” még a kismamáidat a szülés után? Előfordul, hogy egy kismamád a második, esetleg a  harmadik, negyedik szülésénél is téged keres fel?

Az ember örökké valamilyen módon kapcsolódik azokhoz a bábákhoz, akik világra segítették a gyerekeinket. Én is ragaszkodom ezekhez a bábakollégáimhoz. Kár, hogy az egyik legnagyszerűbb bába, akit a környezetemben valaha is ismertem – Bruckner Ica – már nincsen köztünk. Ő kísérte világra a legkisebb gyermekemet.

Van kismama, aki már kettőt-hármat is velem szült. És hát a kísérés a gyermekágyas időszakra is kiterjed. A kötődés a szülőszobai nagy élmények után nehezebben szakad meg, sokszor még hetek múlva is keresnek beszélgetni, tanácsot kérni, visszaidézni a szülésüket vagy „csak” eldicsekedni, hogy milyen szép a babájuk és mennyire szeretik.

 Van-e szerinted jó szülés, rossz szülés? Mitől függ mindez?

Talán azt mondhatom, hogy az a jó szülés, amit az anya annak érez. Amit nem változtatnak meg az idők, amire jó és öröm visszagondolni, aminél nem kell azon gondolkozni fájdalmasan, hogy mit lehetett volna másképp csinálni, vagy, hogy ki hibázott és mit. Aminél az édesanya is helyén van, bele tud helyezkedni a saját folyamatába, érzéseibe, nem kell kitekintenie folyton, hogy elhárítsa az őt zavaró akadályokat.

Az, hogy ki hogyan van a saját szülésében, nagyon sok összetevős folyamat. Részese lehet ennek a folyamatnak az, hogy mit hallott éveken át a saját születéséről az édesanyjától, milyen a családi legendárium  szülésről, milyen információkkal készül fel, hogy vannak-e elvárásai saját magának, illetve a környezetének ő feléje. Hogy ki és hogyan támogatja őt a vajúdás folyamatában. Rá tudja-e bízni magát a segítőkre, a párjára, aki megtartja ezen a nagy úton. Ezer összetevős a folyamat, ezer színből összerakva a szivárványt.

Nyilván mind a négy szülésed nagyon különböző volt. Van valami, amit szívesen megosztanál velünk ezzel kapcsolatban?

Mind a négy más volt. Mondhatom, ma már nem így csinálnám, de akkor így tudtam, ilyen volt a rendszer. Mind a négyet elvitték tőlem, az újszülött osztályon töltötték életük első óráit, napjait. Ma már nem adnám oda senkinek őket. Nem volna olyan földi hatalom, ami kivehetné a karjaim közül őket.

A harmadik és negyedik programszülés volt. Ez akkoriban szokás volt, hogy kikergették őket a pocakból, hiszen már szép nagyok, elmúlt a terminus, hát akkor nosza. Ma már megengedném, hogy akkor jöjjenek, amikor azt érzik, hogy itt az idő. A negyedik epidurálos volt. Kisebb fájdalommal és kisebb katarzissal érkezett. Évekig nem tudtam ennek hiányával  megbirkózni.

De nagyon szerettem szülni. Arra a hullámzásra, amit a vajúdás adott, emlékezni tudok és a kismamákat is ennek az emléknek birtokában tudom biztatni. Csodálatos, amikor a fej kibukkanása után az ember érzi, ahogy apró kezek-lábak végigsimítják belülről, mielőtt elhagyják a méhünket.

Mit gondolsz a „jó” hozzáállásról a szüléssel kapcsolatban? Mire gondoljon egy nő szülés előtt, és mit tegyen?

Fontos, hogy tisztában legyen a szülés testi folyamatával. Fontos, hogy tudjon kommunikálni a babájával és átadja testét-lelkét a baba és az apa közti kommunikációnak is. Fontos, hogy rá tudjon nézni, meg tudja érezni, hogy vannak-e benne félelmek, és meg tudja találni ezek oldásának lehetőségeit. Fontos, hogy meg tudja beszélni az érzéseit a párjával, hogy tudjon rá támaszkodni. Hogy tudjon befelé fordulni, a babája felé, a lelke felé – kint hagyva a külvilágot, a hétköznapok mókuskerekét.

Érdemes megkérdeznie az édesanyját, hogy ő hogyan született. Meghallgatnia a családi legendáriumot.

Az összes többi készülődés pusztán „logisztika”, amely persze része a fészekrakásnak és nem is akarnám lekicsinyleni ezeket a szervezéseket, rendezkedéseket sem.

 

Nyugaton már önállóan vezethetnek szüléseket a szülésznők. Ez nálunk még nincs így, de talán már itt is elkezdődött valamiféle fejlődés. A munkád során érzékelhető az a folyamat, melyben a szülésznők újra nagyobb szerephez kezdenek jutni a szülés során?

Egyelőre még nem. Sok oka van ennek. Kezdve a szülőszobai munka felelősségvállalásának kérdésén.  Úgy tudom, hogy a kórházban még minden szülésnél előírás az orvos jelenléte, és a felelősség is az övék. Sok összetevője van ennek is, külföldön is évekig tartott ennek a bábás rendszernek a felállítása. Összetevője még az a szülésznői gárda, akik a régi rendszerben kezdték, tanulták, gyakorolták be a szakmát és még soha életükben semmilyen önállóságot nem engedtek nekik. Ők bizonyosan nehezebben állnának rá erre az „emancipált” helyzetre, és azt gondolom, hogy mindenki annyi felelősséget vigyen és vegyen magára, amivel elboldogul és vállalható számára.


Kinek  a jelenléte pozitív a szüléseknél? Pl. mit gondolsz a dúlákról? Előfordult-e, hogy ki kellett küldened valakit a szülőszobából, mert érezhető volt, hogy nem előrefelé viszi az eseményeket?(pl. aggódó apukák)

Irodalmi ritkaság, hogy kiküldenék valakit is a szülőszobáról. Még aggódó apukát sem. Ez az ő csemetéjének szülése, joga van ott lenni. Ha a vajúdó anya kiküldi, az azért egészen más dolog. Azért mesélhetnék… Olyan azért már előfordult, hogy a dúlát szívesen kiküldtem volna, de az, hogy kit hív el az anya a  szülésére, azt teljesen a magánügye, nincsen beleszólásom addig, amíg érzem, hogy az anya helyén van a vajúdásával és ezt nem akasztja meg sem apa, sem dúla, sem senki más.

Sokáig kellett ugyan rá várni, de mára már rendelkezik az ország az otthonszüléssel kapcsolatos szabályokkal. Neked mi  a véleményed minderről? Szeretik-e a szülésznők a biztonságot nyújtó kórházat , illetve, ha vannak rendelkezések, akkor ugyanolyan biztonságosnak tekinthető-e az otthoni környezet, mint  a kórházi gépekkel felszerelt?

Én magam is nagyon vártam rá. Bizonyára leesznek, akik csak a törvényre vártak, és máris fognak otthonszülésnél dolgozni. Vannak bábák, akiknek az otthonszülés gondolatától is feláll a szőr a hátukon. Ők maradjanak a kórházban, mert minden szülésnél-születésnél a legfontosabb a biztonság. Az anyáéról és a magzatéról már beszéltünk, de a bábáéról nem. Az ő biztonsága legalább annyira fontos. Mindenki ott dolgozzon, ahol biztonságban tudja a rábízottakat, a biztonságukat tudja biztosítani és ő maga is biztonságban érzi magát.

Köztudott, hogy a szülésznői szakma eléggé megviseli az embert, mivel szinte állandó jelenlétet követel. A családod hogy viseli a hivatásoddal együtt járó nehézségeket? Hogy sikerül összeegyeztetni a családot, a négy(!) gyereket és a férjedet a szakmáddal? Van valami recepted erre?

Áll a mélyhűtőben 5 kiló meghámozott barack, lekvárfőzésre előkészítve. Már éppen bele akartam tenni a lábosba, amikor jött a telefon, hogy menni kell, mert készülődik egy baba. Így hát barack be a mélyhűtőbe, én meg autóba vágtam magam. Baba meg megszületett.

Nekünk bábáknak sosincs kikapcsolva a telefonunk. Éjjel-nappal hívhatók vagyunk. Nincsen anyák napi műsor vagy szülinapi party, ha egy baba szól, hogy kibújna. Nem könnyű összeegyeztetni. Amikor a gyerekeim kicsik voltak, eldugták a cipőmet, hogy „ne menj el, Mama!”

Szeretni kell, amit csinálsz, és akkor a gyerekeid is azt látják, hogy elmegy a mama és fáradtan jön haza, de látszik rajta, hogy szívesen csinálja.

 

This entry was posted in Olvasósarok and tagged , , , , , , , , , , , , , , , , , . Bookmark the permalink.

Minden vélemény számít!

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>

= 3 + 8